A fenti képen két fiatal társadalomkutató, Ferge Zsuzsa és Pierre Bourdieu látható, hatvanas évekbeli fotókon. Itt még a harmincas éveikben jártak. 1964-ben találkoztak először Párizsban, az egyiküket az államszocialista magyar társadalom rétegződése, a másikukat a nemrég dekolonizált Algéria (kabil) társadalmának (poszt)gyarmati osztályszerkezete érdekelte. Legelőször erről beszélgettek. Ekkor még nem azok a széles körben ismert, neves, nemzetközileg is „befutott” kutatók voltak, ahogyan ismerjük őket, és akikké később váltak. Ferge Zsuzsa közgazdászként végzett, 1964-ben tizenötödik éve dolgozott statisztikusként a Központi Statisztikai Hivatalban Budapesten, Bourdieu diplomáját tekintve filozófus és ekkortájt képezte át magát ismét – a kabil terepmunkáját végző etnológusból szociológussá.
A francia kapcsolat címmel nemrég megjelent tanulmányom innen, 1964-ből indul. Az elemzésnek azonban nemcsak előre, hanem hátrafelé is haladnia kell az időben, hogy nagyjából érthetővé válhasson, mi ennek a jelentősége. Előbb évtizedeket kell visszamennünk, hogy feltáruljon, szakmailag miért válhattak rokonszenvessé egymás számára. Aztán pedig évtizedeket előre, hogy lássuk, hogyan lettek meghatározóak a szakmáikban először a hazájukban, aztán nemzetközileg is.
Azt hittem, könnyű munka lesz, megvan a történet fő vonala, „már csak meg kell írni”. (A címet is így választottam: egy ismert amerikai kriminek is ez a címe, The French Connection, Gene Hackman nyomoz – izgalmas, akciódús film 1971-ből –, szórakoztató délutáni program, két könnyű óra.) Aztán legalább kétszer összeomlottak az elképzeléseim: kiderült, hogy ezek a történetek jóval mélyebbek, sokkal tragikusabbak és nehezebben felfejthetők. Elolvasni, feldolgozni, a súlyát megérteni és megírni is sokkal fájdalmasabb volt, mint előzőleg sejtettem.
Az elemzés, számos további írás mellett, a Socio.hu nevű folyóirat Ferge Zsuzsa emlékszámában jelent meg; a tanulmány és a lapszám szerkesztői Szikra Dorottya, Misetics Bálint és Herke Boglárka voltak. Nagy köszönet és hála nekik szerkesztőmunkájukért és a türelmükért! Nagyon köszönöm Fáber Ágoston kommentjeit és visszajelzéseit is, a Bourdieu-szálnál különösen sokat segített a tanácsaival. Amikor Ferge Zsuzsa életéről olvastam, sokszor járt az eszemben Gregor Anikó és Udvarhelyi Tessza, akikben mintha nagyon hasonló erő és tűz dolgozna, mint benne. Ferge Zsuzsa már nincsen közöttünk, a szelleme és az ereje viszont nem távozott.
Ennek az elemzésnek elvileg a doktori dolgozatomban kellene állnia, elvileg még 2013-ban el kellett volna készülnie, de akkor még egyáltalán nem álltam készen rá. És a következő tíz évben sem. Ferge Zsuzsa akkor, 2013-ben finoman jelezte is, hogy amit a történetből addig feltárnom sikerült, hát, jóindulattal is hiányos és pontatlan. Nagyon kedvesen jelezte egy levélben, hogy akár így is történhetett volna, de történetesen mégsem így történt. Ássak csak mélyebbre és látni fogom, hogy még egyáltalán nem stimmel. Látszott, hogy egy-két polcot még el kell olvasnom ahhoz, hogy összeálljon a kép. Ez lassan ment, félgőzzel, tizenkét évig. Neki is tartoztam azzal, hogy egyszer mélyebben és alaposabban összerakjam a történetet.
Az már például akkor (2012–2013-ban) is kiderült, hogy önmagában a Pikler-család is elképesztő hatást gyakorolt a huszadik századi magyar történelemre. A századelőn a Galilei Kör, ami Pikler J. Gyula órái és személye körül szerveződött, csak azért nem lett Pikler Kör, mert a központi figura azt javasolta a fiataloknak (köztük a fiatal Polányi Károlynak), hogy mégiscsak inkább Galileiről adjanak nevet a szerveződésnek. A fia, Péter/Pikler György nem kevésbé legendás figura. 1945 után Ferge Zsuzsa számára tragikus körülmények között elveszített apját pótolta, talán nem túlzás úgy mondani, hogy a pótapja, atyai pártfogója lett. És akkor Pikler Emmiről itt még szót sem ejtettem. Pikler/Péter/Tardos Annáról is csak keveset, hiszen ebben a történetben inkább csak mellékszereplő ő is, más tekintetben azonban a Pikler-család meghatározó. (Tardos Anna, akit Ferge Zsuzsához éppen csak nyolcvan évnyi barátság fűzött – Kecskeméti Zsuzsannaként és Pikler Annaként ismerték meg egymást, míg sokan mások Ferge Sándornéként és Tardos Mártonnéként ismerték őket –, sajnos már szintén nem tud mesélni erről, alig néhány hónapja, 2025 november elején ő is távozott.)
Ha csak eszmetörténetileg néznénk, látszódna, hogy Kecskeméti Zsuzsanna élete ezer irányba kapcsolódott – Szerb Antaltól, József Attilán át Ferge Sándorig, Anthony Atkinsonig és Pierre Bourdieu-ig. Mégis, hogyan lehet erről csak társadalomelméletként írni? Vagy csak társadalomtudomány-, illetve társadalompolitika-történetként? Csak a struktúra-, rétegződés- és egyenlőtlenségkutatások történeteként? Eleinte úgy tűnt, hogy csak egy múzeum története lesz, amiről Őze Eszter a doktori dolgozatát, majd a könyvét megírta, aztán mennyivel mélyebb, sokrétűbb, szerteágazóbb történet bontakozott ki belőle!? Ilyenkor értem meg, hogy egy kisebbnek tűnő történeti kutatás hogyan képes kolosszálissá terebélyesedni, és tudom igazán nagyra becsülni történészek komoly munkáit, köztük K. Horváth Zsolt hatalmas, kétkötetes Mérei-monográfiáját. Aki igazán utánajár és végigmegy az elágazásokon, megtapasztalja, hogy a történet elmesélése elkezdi nyelni a papírt, a kutatás az éveket, oldalak százai telnek meg…
Ez az alábbi ehhez képest csak két történetszál összekapcsolódása, nem követek végig sok elágazást, csak egy szakmai kapcsolat társadalmi-politikai-tudományos hátterének rajza van benne. Ezer kérdés nyitva maradt. (Csak egyet említve: hogyan és miért halt meg Pikler/Péter György 1969-ben? Csak egy hosszabb interjúrészletnyi lábjegyzet erejéig tértem ki rá, Andorka Rudolf elég szépen összefoglalta a legendáriumot.) Jól látszik, hogyan fonódik össze mindenhol egy sor szakma története, témák kutatásának története, politikatörténet, mozgalomtörténet, társadalomtörténet, tudománytörténet, család- és élettörténet stb. egyetlen történeti szövetté, történelemmé, ami már olyan sok szál összeszövődése, hogy a komplexitása miatt teljesen elmesélhetetlenné válik.
Végül csak egyetlen szálat említek most meg: az államszocialista Magyarország társadalmi rétegződésének Ferge-féle leírásához az egyik kulcs a francia gyarmatosítás alól éppen felszabadulóban lévő Algéria osztályszerkezetének Bourdieu-féle rekonstrukciója volt.
(A képen Ferge Zsuzsa 1968-ban, illetve Pierre Bourdieu 1969-ben. Forrásaik: Ferge Zsuzsa családjának fényképtára, ill. wikimedia; elérhetők innen.)
Éber Márk Áron
