Főoldal / Publicisztika / Vélemény / Meddig várunk? – A baloldal válságáról

Meddig várunk? – A baloldal válságáról

Borítókép grafika. Középen egy ember alak van megafonnal a kezében, alatta a következő felirat: "Meddig várunk? A baloldal válságáról"

A hazai baloldal romokban hever. Magyar Péter és a Tisza győzelmével bár megszabadult az ország a NER jelentette (szélső-)jobboldali kurzustól, az új rendszer és politikai elitje nyomokban tartalmaz csak szociáldemokrata értékeket, amik bár önmagukban előrelépést kéne, hogy jelentsenek, mégis túl kevés túl későn. A széteső szociális ellátó rendszerekben dolgozók, a rendőrök, pedagógusok, és még sok más állami szektor egyszerűen az új költségvetésben sem kapják meg azt az összeget, ami a munkájuk elégséges és méltó elvégzéséhez szükséges – legyen szó a fizetésekről vagy az infrastruktúrális adottságokról.

Ugyanígy a társadalmi szabadságjogok terén sem tett eddig semmilyen lépést az új kormány. A Pride-ot (és minden egyéb queer ügyekkel foglalkozó gyűlést) betiltó rendelet továbbra is érvényben van (igaz, nem alkalmazták, de a lehetőség továbbra is fennáll), mint ahogy a 33-as paragrafus is, ami a jogi nem változtatást lehetetleníti el, de beszélhetünk akár a rabszolgatörvényről, a kilúgozott munka törvénykönyvéről – ami a szakszervezeteket köti gúzsba –, vagy akár arról, hogy az Isztambuli egyezményt továbbra sem ratifikálták, és minden jel arra mutat, hogy nem is fogják, de cserébe még a megalázó szívhang rendelet továbbra is érvényben van.

Egyszóval lenne bőven baloldali téma, amivel a Tisza kormányt (jogosan) lehetne támadni, mégsincs semmilyen érdemi politikai fellépés ezekkel szemben. A kérdés, hogy “miért”?

Strukturális hiba vagy lustaság?

A helyzet az, hogy a baloldal a NER alatt egy folyamatos védekező pozícióba helyezkedett, ami érthető volt a Fidesz és médiája folyamatos támadásaival szemben, csakhogy ez egy fatális hiba volt. A modern politika és politikai kommunikáció egyik legfontosabb alapelve, hogy legyen saját narratívád, mert különben az ellenfél fog neked narratívát gyártani és abban nem lesz köszönet. A baloldal viszont elengedte a narratívaépítést – ha a fidesz azt mondta, hogy 1, azt is mondta vele együtt, hogy akik ellenünk vannak, meg azt mondják, hogy -1, és a baloldali-liberális blokk meg se próbált ennek ellenállni.

Mégis, most, hogy a baloldal romokban, saját narratívája nincs, az egykori zöld-baloldal egykori meghatározó embere Tordai Bence szerint nem szabad mozgolódni, hiszen, ahogy írja:

“(…)ha valakik időnek előtte, felkészületlenül ugranak ki a pástra, hosszabb távon kudarcra lesznek ítélve, és nemcsak maguknak, hanem az egész zöld baloldali világnak ártanak.”

Ez ugyanaz az intellektuális szélmalomharc, ami megannyi baloldali intézmény lassú szétesését eredményezi. Addig nem cselekszünk, míg a körülmények és/vagy struktúrák nem adottak, de addig nem tudunk olyan körülményeket alkotni/struktúrákat építeni, amíg nincsen meg rá a politikai helyzet, de a politikai helyzetben nem tudunk cselekedni, mert nincsenek ideális körülmények – és így a körfolyamat bezárul.

Ugyanezt a vitát láttam lefolyni a Szikrán belül (is), 2022-ben, amikor is az azóta politikai beszélő fejjé avanzsált Shultz Nóra, akkor még Szikra elnökségi tagként hevesen utasította el a vidéki bázis építés ötletét is, mondván “struktúrálisan a szervezet még nem áll készen” és “nem akarunk az LMP sorsára jutni” (azaz, hogy túl gyorsan nő túl nagyra a szervezet, ami miatt belső ideológiai ellentétek feszítik szét azt). Mindezek a mondatok egy Szikrás tagtoborzó eseményen hangzottak el, Jámbor András parlamenti győzelme utáni hetekben, amikor a politikai momentum ott volt, a (pozitív) médiafigyelem soha nem látott méreteket öltött és a szervezett egy afféle növekedési pályán volt.

Az ott, akkor egy olyan elszalasztott lehetőség volt, amivel később a centrum-jobboldal (nevezetesen a Magyar Péter és később a Tisza párt) tudott élni, és azért, mert belerakták azt a munkát, amit egy ilyen (politikai) projekt megkövetel.

Egyszerűen egy intellektuális dögkút az, hogy ha mindig a tökéletes pillanatra várunk, hiszen hiába jönnek el azok a pillanatok, témák, ügyek tömkelege, (lásd a fentebbi felsorolást), hiányzik az a fajta felelősségteljes tenni akarás, ami sikerre tudná vinni a baloldalt. Folyamatosan a struktúrákban keressük a hibákat, és tény, hogy vannak olyan rendszerek, amik nem szolgálják sem a benne dolgozókat, sem azt a célt, amire a struktúra létrejött – ha ezt az adott intézmény nem ismeri fel, és nem változtat magán, akkor az ilyen intézményekkel nem szabad foglalkozni, velük interaktálni, egyáltalán tudomást szerezni róluk. Viszont ugyanúgy ki kell hangsúlyoznom azt is, hogy a strukturák önmagukban nem elegendőek ahhoz, hogy eredményt vagy változást érjünk el, ahhoz bele kell tenni a szervező, politikai és agitációs munkát, amit az adott cél megkövetel.

Nem egy légüres térbe fogunk kilépni, ha elkezdünk végre szervezkedni, hanem pont hogy megszüntetjük azt a fullasztó vákumot, amibe 20 éve került a baloldali narratíva. Folyamatosan mások mesélték el a mi történetünket, itt az idő, hogy ne mások hazug és káros narratívája keringjen rólunk az emberek fejében, hanem legyünk annyira tökösek, hogy felvállaljuk, hogy mit is gondolunk a világról, mit tartanánk jónak, helyesnek az ország szempontjából. Így tudunk szövetségeseket nyeri magunk köré, így leszünk egyre többen és többen. Ha végre mi magunk mondjuk el, hogy a munkavállalók megélhetéséért és a szakszervezetek érdekeiért fogunk harcolni, hogy igenis ellenezzük a fasizmust és a fasiszta tendenciákat, hogy kiállunk a nők és a queer kisebbségek jogai mellet (és ez alatt a transz jogokat is beleértjük), hogy a klímakatasztrófa elkerülése érdekében egy fenntartható energetikai és gazdasági modellt szeretnénk felépíteni az országnak, hogy a szociális ellátó rendszerekre mindenkinek szüksége lesz az élete során valamikor, így közös érdekünk az is, hogy ezek az intézmények jól működjenek és megfelelően legyenek finanszírozva – akkor lesznek akik mellettünk, lesznek akik ellenünk fognak tevékenykedni, de nekünk minden esetben ki kell tartani fegyelmezetten és céltudatosan amellett, amiért harcolunk.

(…) csak összefogni, hááááát…

Ugyanis ez egy harc lesz, és nagyon nem lesz könnyű. Nem fognak az emberek tolakodni, hogy részesei legyenek egy alulról építkező baloldali politikai szervezetnek. Ha megfigyeljük, ugyanaz a pár száz ember kering mozgalomról-mozgalomra, szervezetről-szervezetre majd vissza. Ha tényleg szeretnénk politikai tényezők lenni, akkor igenis ki kell beszélnünk a belső intellektuális buborékunkból, amihez átlag (nem ideológiailag elkötelezett baloldali) emberekkel kell beszélnünk, meg kell ismernünk az Ő problémáikat és azokat kell nekünk felkarolni, tematizálni. Ha fel akarjuk építeni a baloldalt, akkor nekünk kell szövetségeseket gyűjteni, amit pont azzal lehet, hogy kis csoportok ügyes-bajos dolgaival végre elkezdünk foglalkozni, komolyan vesszük őket és teszünk értük. Bár nem tökéletes példa, de szemléltetésként a Szikra mozgalom sajóbábonyi akcióját tudnám felhozni. Ott ugyanis helyesen ismerte fel a szervezett, hogy egy súlyos és alultematizált témát talált magának, amivel az ott élők közvetlenül is megismerhették a szervezettet, és a helyiek érdek képviseletében tett erőfeszítéseknek is pozitív volt a hatása. A probléma mégis az volt az egésszel, hogy nem volt végiggondolva, mi a következő lépés, mi a teendő?

Ugyanis miután vége lett a kampánynak a szervezett ugyanott volt, mint ahol elkezdte. Nem alakult meg egy helyi alapszervezet, nem lett kijelölve “Sajóbábony felelős” a szervezetben, egyszerűen hagyták, hogy ez a tökéletes szervezetépítő lehetőség füstbe menjen. Remélhetőleg az új Szikra elnökség felismeri az ilyen adott lehetőségeket és élni fognak vele.

De hasonló kampányokat most is el lehetne kezdeni, a lakhatási vagy megélhetési válságra reagálva, esetleg helyi közösségek harcai mellé állni.

Kinek az ellenzéke akarunk lenni?

Végezetül meg, ha baloldalt akarunk építeni, akkor fel kell vállalni konfliktusokat a politikai vetélytársakkal. Egyszerűen úgy nem fog menni, hogy továbbra is a NER belső logikája szerint cselekszünk (márha cselekszik a baloldal). Nyugodtan lehet támadni a MiHazánkot a rasszista megnyilvánulásai miatt, mint ahogy nyugodtan lehet a Tisza pártba is beleállni a be nem váltott jóléti ígéretei miatt. A politikai lehetőség ott van, hogy ne csak a szélső jobboldalé legyen a világ. Éppen ezért fel kell vállalnunk az egyet nem értést, határozottan és következetesen kell ügyeket képviselnie a baloldalnak.

Erre gondolhatunk úgy is, – a késő kapitalista gyíkember marketinges nyelvezettel élve – mint egy “branding” probléma. Amíg az átlag ember nem tudja megkülönböztetni a baloldalt a “többitől”, addig nem is fogja azt választani – és éppen ez a helyzet, az emberek nem tudják, hogy mitől más a baloldal. Éppen ezért kell nagyon határozottan kijelenteni, hogy mi mellet és mi ellen vagyunk, hol húzzuk meg a határokat, ki a barát és ki az ellenség.

Végezetül pedig csak az elmúlt 20 év magukat baloldalinak nevező politikai aktorainak szeretnék üzenni:

“Nekünk, Marxistáknak is megvan a maga gyónása. Úgy hívják: Önkritika”

Gyakoroljuk elvtársak, gyakoroljuk.

Borítókép grafika: Dián Ákos/Pólus

Címkézve:

    Hírlevél

    Legyél jól informált, tudj minden hírről! Iratkozz fel íméles hírlevelünkre, ahol pár hetente elküldjük neked a legfontossabb történéseket!