Október 6-án Strasbourgba látogattunk, hogy résztvevői lehessünk azoknak a tüntetéseknek amelyek már szeptember 17-e óta tartanak. Első kézből tapasztalhattuk meg a francia rendőr hidegvérű brutalitását és a francia diák hihetetlen kitartását.
A párizsi külvárosból kezdődő diáktüntetések mostanra általános jelleget öltöttek egész Franciaországban. Több ezer iskola működését szüntették be saját diákjai, hogy a francia közoktatás tűrhetetlen állapota ellen tiltakozzanak. Csak jövőre a francia kormány 6,4 milliárd euróval emelte éves hadi kiadásait, míg az oktatásra jutatott “extra” 1,2 milliárd euró (1,7%-os emelés), még csak az inflációt (3,4%) sem egyenlíti ki. A tanárhiány, omladozó iskolák, alulfelszerelt osztálytermek és a növekvő társadalmi szakadék közepette a költségvetési csökkentés volt az utolsó csepp a pohárban. Nem véletlen továbbá, hogy a tüntetések azokból a párizsi, szegregátum jellegű középiskolákból indultak ki, ahol a munkásosztálybeli, főleg színesbörű, diákoknak ezenfelül még a felsőoktatásba való bejutási lehetőségét is ellehetetleníti az oktatás informális rasszizmusa. Több tüntető is arról számolt be, hogy Franciaországban a felsőoktatás a fehér, közép- és felsőosztály privilégiuma, míg az egyre deteriorálodó közoktatás cserben hagyja a rászorulókat. Látványos megnyilvánulása ennek például, hogy a 64 milliárd eurós oktatási büdzséből 9 milliárd euró a magánoktatás finanszírozására megy, a magánoktatás azonban továbbra is a jól teljesítő, előnyös helyzetű diákok számára marad elérhető. A bizonytalan jövő érzete azonban nem csak a leghátrányosabb helyzetű diákok mindennapjait járja át, a tüntetések gyors elterjedése szemlélteti az egyetemes elégedetlenséget a fiatalok körében. A középiskolákból kiinduló demonstrációk és sztrájkok mostanra átterjedtek az egyetemekre is. Így már mind a középiskolák, líceumok, és az egyetemek kapuit barikádok torlaszolják el országszerte. A diákok többek között jobb oktatást, több szociális támogatást, több tanárt és a tanároknak fizetésemelést követelnek.
Rendőri brutalitás Strasbourgban és máshol
Reggel tíz körül érkeztünk meg négyen Strasbourgba és egyből az egyetem felé vettük az irányt. A kampusz majdnem üresen fogadott minket, csak néhány, az eltorlaszolt épületekbe bejutni akaró diák és tanár kóválygott a reggeli órákban. Azonban éppen amikor el akartunk indulni, a távolban zajongásra lettünk figyelmesek. Ahogy odaértünk a zaj forrásához egy nagyjából 200 fős, nagyrészt középiskolás és egyetemi diákokból álló tömeget találtunk, ahogy egy rendőrsorfalat szorít éppen vissza egy mellékutcába. A napokban a média pánikkeltő sorokban számolt be a franciaországi “káoszról”, a gyújtogató diákokról és az őket különböző módokon megnyomorító rendőrökről, ennek azonban még nem láttuk jeleit. Egyenlőre semmi nem égett, a rendőrök pedig csikorgó foggal tűrték, ahogy a diákok eltávolították őket az egyetem területéről. A fiatalok tömegében elvegyülve ki-kitűnt egy-két öltönyös alak. Látványosan politikusok voltak. Kérdezéskedésünkre megtudtuk, politikai védelmüket és presztízsüket kihasználva igyekeznek védeni a tüntetőket a rendőri agressziótól, mivel egészen addig, amíg itt vannak, a rendőrök nem fognak erőszakosan fellépni.
A reggeli szembenállást követően megindult a nagyjából 1500 fősre duzzadt tömeg városba, ezúttal már “védelmezői” nélkül. Nemsokára, dél körül meg is történt az első könnygáz bevetés, amikor a rendőrök megakadályozták a tüntetőket abban, hogy átkeljenek egy, a belváros felé vezető hídon. Ez azonban aligha törte meg a diákok elszántságát.
A délután kettőre meghirdetett tüntetésre a háromszászezres városban nagyjából tizenötezren vonultak ki. Mostmár többségben voltak a felnőttek, azaz a diákok szülei, a velük szolidarító sztrájkolók, tanárok és más szimpatizánsok. A demonstráció ezen része telt a legbékésebben. Itt sikerült megkérdeznünk egy rendőrt a tüntetésekről. Azt mondta, ő támogatja a tüntetőket; a kérdésre, hogy akkor mégis miért van ellenük, pedig ezt válaszolta:
mi nem a tüntetők ellen vagyunk itt, hanem a magántulajdon védelmére.
Az elmúlt hetekben az internetet lángoló szemetesekről és iskolákról járták be videók, a liberális média pedig szokásos “kifinomultságával” magyarázta a lerobantott kezű, megvakított, kivert fogú diákokról érkező híreket. Mindkét oldalon túlkapások vannak, hirdetik; az erőszak nem megoldás, a békés tüntetéshez kell visszatérni. “Minekmentoda?” kérdezhetnék. Az alábbiakban szemtanúi lettünk, hogyan is “védi” a rendőrség a magántulajdont.
A tömegtől elszakadva ismét a diákokkal tartottunk, akik rendőrellenes szlogeneket kántálva megindultak az üres utcákon. Rohanva érkeztek a rohamrendőrök, elállni utunkat. Megtorpantunk, majd néhány diák körülbelül 5-6 gesztenyét hajított a rendőrök felé. A magántulajdon védelmére felpezsdült rendőrök egyből válaszoltak is. A körülbelül 50 fős tömeg felé két könnygázgránát repült, hangos pukkanással szerte-szét ontva tartalmát. Ahogy pánikolva, egymáson áttaposva menekült a tömeg, bármerre nézett az ember, fehér füst szállt fel a földön szétszórt könnygáz korongokból. A gáz nem csak ott borított be mindent, ahol álltunk, hanem bármerre, amerre menekülni tudtunk. Szerencsére mi, mind a négyen, maró arccal, égő szemekkel, fél-vakon, taknyot köpködve, de relatív épségben kijutottunk. A feloszlatott csoportban viszont rengeteg kiskorú is volt, olyan kiskorúak, akik már több, mint egy hete minden nap nyelik a könnygázt. Mellettünk a járdán egy 15 éves fiú feküdt rémült iskolás társai által körülvéve, rosszult volt, nem tudott felállni, nem kapott levegőt, a 20 perccel a könnygáz támadást követően sem. A rendőrök nevetve sétáltak el mellette, amikor pedig a gyerekek segítséget kértek tőlük, vállrándítással tovább vonultak. Természetesen egyébként a mentő sem jött ki, a 112 annyit mondott menjenek be a sürgősségire. A diákokat ért brutalitások híre nem egy-egy kiemelkedő eset, pont az ellenkezője: valójában ezek az esetek mindennaposak.
A délután folyamán az egész várost a könnygáz csípős szaga járta át. Megtudtuk, miért: megérkeztek a hírek, hogy a rendőrség, a Franciaországban a “nasse” (azaz halászháló) néven ismert embertelen tömegkontroll taktikát alkalmazza. A nasse során a rendőrség teljesen beszorítja a tüntetőket egy zárt helyre, lehetőleg egy minél szűkebb utcába, majd minden menekülési útvonalt elzárva könnygázt lő a tömegbe. A fuldokló tömeget bent tartja, hogy minél nagyobb pszichológiai traumát okozzon, ezzel megtörve harci kedvét. A Strasbourgban elkövetett brutalitás utcáján mi csak a nasse után mentünk végig, amikor már teljesen üres volt, így láthattuk azt a nagyjából száz füstkorongot szétszórva a földön amivel egy 200 méter hosszú utcaszakaszt gázosítottak el. A nasse-t természetesen ugyanúgy, részben kiskorú, diákokkal szemben követték el.
Országszerte, a rend védelmére hivatkozva csonkítanak meg fiatalokat. Mindegy valójában, hogy éppen ki gyújtotta fel a szemetest, a szemetes épsége fontosabb, mint az emberi épség. Egy olyan államban, ahol a hatalom a felhalmozott “magántulajdon” kezében van, a magántulajdon, sőt, bármilyen tulajdon elleni agresszió az állam, a rend, a tőkés társadalmi berendezkedéssel szemben elkövetett agresszió. Nem csoda tehát, hogy a magántulajdon oltárán, olybá tűnik, már gyerekeket is áldoznak Franciaországban.
Önszerveződő diákok
A könnygáznyelés mellett azonban pozitív élményben is lehetett részünk. Közelebbről megismerkedhettünk az egyik helyi felsőoktatási intézmény, a Haute École des arts du Rhin diákjaival. A művészeti főiskola különleges szerepet vállalt a mozgalomban. Az alapvetően kis létszámú elit iskolának diákjai közül is legalább kétszázan, mind aktívan részt vesznek a tüntetésekben. A giccses homlokzatú művészsulit most az ott tanulók alkotásai borítják be, a legérdekesebb barikádot létrehozva. A művésztanulókhoz csatlakozva a tüntetésen, láthattuk, hogyan vállalták magukra a diákmozgalom propagandistáinak szerepét, ahogy körbeplakátolták a várost. Persze ez nem azt jelenti, hogy a harcokból nem vették ki a részüket, a nasse-ről visszatérve tartották meg gyűlésüket. A gyűlésről jegyzőkönyvet írtak, mind a 200 jelenlévő (nagyrészt egyhangúan egyetértve) szavazott minden felmerülő kérdésről. Amennyire megértettünk, a nasse után sem hátrálnak meg, a demonstrációk folytatódnak. Különösen szívmelengető pillanat volt, amikor az iskola gondnoka is felszólalt a gyűlésen. Kijelentette: az igazgató parancsával ellenben nem tisztítja el az iskola elől a torlaszt.
Nem csak a művészeti főiskola diákjai ennyire szervezettek. A demonstrációkat 25 év alatti fiatalok szervezik és koordinálják. A mozgalom országos méretű relevanciája mutatja, hogy igenis lehet önszervező módon, tömegekre építkezve társadalmi küzdelmeket megvívni. A szakszervezetek és a társadalom jelentős részének támogatásához először a diákok autonóm kiállása volt szükséges.
Ez más, mint a többi?
Sok emberrel beszéltünk Strasbourgban, mind diákokkal, mind idősebb helyiekkel, akik úgy érzik, a jellenlegi megmozdulások különböznek azoktól, amelyek az elmúlt évtizedben történtek. Többen a 68-as diákfelkeléssekkel vonták párhuzamba, arra azonban, hogy hová tart folytatódó zavargáshullám, nem tudtak választ adni. Erre kell hát a diákmozgalomnak választ találnia. Hangjai megoszlanak, sok tüntető simán új kormányért reménykedik, míg az ellenállás gyakorlatai egyre több olyan fiatalt radikalizálnak akik rendszerszintű változásért küzdenek. Hasonlóképpen spanyol “testvértüntetéseihez”, a francia diáktüntetéseknek, véleményem szerint, meg kell találniuk valódi céljukat, hogy elkerüljék bukásukat. Ennek ellenére szolgáljon példaképként minden társadalmi változásért küzdőnek a francia diák, aki, ismét, az elsöprő állami brutalitással szemben is kitart harcában.
Szilágyi M.
Borítókép: barikád a Haute École des arts du Rhin iskola előtt. A cikkben szereplő képek forrása: Szilágyi M.
