A Szociális és Családügyi Minisztérium nemrégiben jelentette be a Nyári Diákmunka elnevezésű bértámogatási programot, amely 100 százalékos bértérítést biztosít az önkormányzatoknál foglalkoztatott 16 – 25 év közötti nappali tagozatos diákok után, és 75 százalékos támogatást az egyházi(!), mezőgazdasági, erdőgazdálkodási, valamint turisztikai és vendéglátóipari területeken dolgozó diákok esetében.
Magáról a programról nem kívánok hosszabban írni. Hibás lépés adófizetői pénzt adni a vállalkozóknak azért, hogy diákokat foglalkoztassanak, olyan diákokat, akiknek a munkája által megtermelt többletértéket amúgy is kisajtolják, és akiknek a kizsákmányolását most még tovább mélyíthetik, hiszen a kifizetett bérek egy részét visszakapják. Ezzel csak azt érjük el, hogy még több diákkizsákmányolót tarthatunk el az adónkból.
A finanszírozás mechanizmusa is külön figyelmet érdemel: a munkaadó előre kifizeti a diákmunkás bérét, majd utólag kapja vissza annak 75 – 100 százalékát. Ez gyakorlatilag kizárja a nem tőkeerős vállalkozásokat, hiszen számukra már az előlegezés is komoly akadályt jelent, pedig pont az ő esetükben merül fel a probléma, hogy nem tudják megfizetni a munkabért.
Ezen szempontok alapján érdemes elgondolkodni azon: valójában ki jár jól ezzel a konstrukcióval, a diákok vagy a munkaadók? Talán a statisztika hivatalok, vagy akik ilyen buta cikkeket írnak.
Továbbá felvethető a kérdés, hogy a pár tízezer forintos költségű munkaerő mellé érdemes-e egyáltalán gépekbe beruházni, vagy ezek a diákok tökéletesen megfelelnek arra, hogy szedjék az uborkát vagy címerezzék a kukoricát a mezőgazdaságban. A gyakorlatban a munkaadók valószínűleg inkább felvesznek még néhány plusz kétkezi munkást, mintsem hogy komolyabb technológiai fejlesztésbe kezdjenek.
Ha megnézzük a Telexen megjelent Eurostat-statisztikát, amely a 15–29 éves diákok uniós munkaerőpiaci státuszát vizsgálja, több következtetés is levonható. Bár a korosztályi besorolás itt kicsit eltér a programétól, ez lényegtelen részlet ahhoz képest, hogy milyen éles különbség rajzolódik ki a posztszocialista blokk és a szabadpiaci nyugat között. A háttérben meghúzódó valódi kérdés azonban az, hogy kiknek kell egyáltalán dolgozniuk? Azoknak, akik nem tudnak megélni a családi támogatásból, akiknek nincs megfelelő állami biztonsági hálójuk, akiknek lakhatást kell fizetniük, vagy akik hátrányos családi háttérből érkeznek. Minél nehezebb megélnie egy diáknak, annál több diák kényszerül dolgozni, sokszor tanulmányai rovására is.
Továbbá megemlítendő, hogy bármilyen kritika és elgondolkodás nélkül átveszünk ilyen statisztikákat, miközben fel sem merül a kérdés: ez egyáltalán jó irány? Biztos ezt szeretnénk elérni?
Emellett a programnak valószínűleg lesz egy kevés gazdaságfehérítő hatása is, hiszen bizonyos ágazatokban az eddig is dolgozók foglalkoztatása jóval olcsóbbá válik. Azonban hatása elhanyagolható lesz a program rövid hossza miatt.
Természetesen a diákmunkák között is komoly különbségek vannak. Ha valaki szobafestőnek tanul, és abban a szakmában talál diákmunkát, olyan szakmai tapasztalatra tehet szert, amely később hasznára válik. Ugyanez igaz az informatikusoktól kezdve a fodrászokon át még rengeteg ágazatra is. Ez a program azonban kizárólag a fent említett néhány szektorra terjed ki, és két hónap vendéglátózás a Balaton partján nem sokaknak fog érdemben segíteni szakmai tapasztalatot szerezni.
Valójában ez a program nem a diákokról szól, sokkal inkább egy mentőcsomag, melynek célja, hogy a következő szezonig életben tartsunk egy sor rosszul fizető, gyenge minőségű, alacsony hozzáadott értékű szezonális munkahelyet, mindezt az adófizetők pénzén.
Nagy Zalán
