Mussolini, a szocialista
Benito Mussolini 1883-ban, a Ravenna tartománybeli Forliban látta meg a napvilágot. Családja forradalmi szocialista értékrendű volt, keresztnevét a mexikói liberális államférfi, Benito Juárez után kapta. Fiatalkorát zaklatottság és erőszakos, hektikus viselkedés jellemezte, igen fiatalon belevetette magát a szocialista szerveződésbe. Többször is lecsukták erőszakos politikai tettek miatt. Bohém szerelmi élete volt, saját bevallása szerint volt idő, hogy 14 szeretőt tartott egyszerre. Erre bizonyítékot nem találtam, csak egyik szeretője idézett fel egy ilyen mondatot a ’70-es években publikált könyvében, ami egy veszekedésüket taglalta – témája az volt, hogy a nő rányitott Mussolinire, aki akkor épp az egyik exével volt. Feleségévé, a nála 10 évvel fiatalabb, Rachele Guidit tette, aki apja szeretőjének gyermeke volt. A helyzet pikantériáját visszafogott szexuális erkölcsű körökben fokozhatja, hogy kapcsolatuk kezdetén Mussolini 26, Guidi 16 éves volt.
Viselkedésében, pszichózisában a bipoláris II. zavar tünetei jelentkeztek. Gyakori hipomániás epizódok mellett ritkább, de erőteljes depresszív epizódjai voltak. A hipománia egy gyengébb formája a mániának, amit elragadtatás, grandiózus ötletek és egó, továbbá hiperaktivitás, nagy munkabírás, karizmatikus, kicsattanóan jó kedvű viselkedés jellemzi. Agresszív, néhol megszállott tendenciákat mutatott a diktátor, exhibicionista, egoisztikus viselkedések sem álltak távol tőle. Szeretett extravagánsan pózolni, gesztikulálni.
Osztályharc (La Lotta di Classe) néven erősen marxista újságot alapított 1909-ben (miután szabadult a börtönből), amelyben olyan sikeres munkát végzett, hogy 1912-ben meghívták az Előre! (Avanti!) szerkesztőségébe, amiben 1915-ig munkálkodott. Tagja volt a kor jelentős baloldali pártjának, az Olasz Szocialista Pártnak (Partito Socialista Italiano). Sokat olvasott, vitázott és egyéni véleményt formált – kezdetben a szocializmus berkein belül. Militarista, háborúpárti nézetei miatt kizárták a pártból, az Avanti!-ban lemondatták szerkesztői pozíciójáról.
Az I. világháború kitörése azonban felkavarta a szocializmuson belüli, politikai előretörését. Ellentétben a párt internacionalista elveivel, ő erősen nacionalista nézeteket vallott, támogatta az ország háborúba lépését az antant oldalán. Szolgált is a hadseregben, gyalogosként, ’17-ben enyhébb sebet kapott. A háború végeztével beleállt a „megcsonkított győzelem” (Vittoria Mutilata) elméletbe, és új politikai szervezésbe kezdett. Ezúttal már antiszocialista, és egy különösen gyorsan változó, sokszínű, új ideológia hirdetőjeként.
Fasizmus
A háború okozta gazdasági lejtmenet és a frontról hazaérkező csalódott veteránok kiváló táptalajt nyújtottak a sziporkázó, karizmatikus és extrém vezető politikai szerveződésének. Kezdetben anarchista, szindikalista, szocialista militánsokból szervezte meg a Fasci di Combattimentot, ami egy agresszív, kvázi politikai erőszakszervezetként működött, 200 taggal. Erős volt az országban a paramilitáris jelenlét, így volt ember bőven. Erre jó példa Gabriele d’Annunzio tábornok 1919-1920 között tartó fiumei megszállása. A békeszerződést el nem fogadó tábornok hűséges követőivel megszállta a Szerb-Horvát-Szlovén Királyságnak ítélt Fiumét – végül az olasz állam nem állt bele, d’Annunzio kísérlete vérbe fulladt.
Mussolini milíciája antikapitalista, antiklerikalista, antimonarchista, forradalmi, nacionalista, militarista és futurista nézeteket vallott. Erős antiszocialista tevékenységet folytattak: vertek, aláztak, kínoztak, öltek baloldali aktivistákat. Ebbe helyezte bele Mussolini az erőszak és akarat kultuszát, az antikapitalizmust a korporativizmus irányába terelte. Ez egy keresztény válaszként indult a szocializmusra a XIX. században. Az osztályharc létét nem tagadta, az elnyomó és elnyomott osztályok érdekegyesítését célozta. Egy erős állami menedzsmenttel, állami szakszervezetekkel működő gazdasági eszmeiség volt, amely nem tagadta a magántulajdont. A milíciát eszmeileg elragadó karizmájával a maga képére formálta. Autoriter, mondhatni totalitárius arcélt, erős etatizmust plántált egyre növekvő csoportjába. Először még csak beszélt egy erős, energikus, okos és teljhatalmú vezető szükségességéről, aztán finoman, majd később egyre egyértelműbben kezdett utalgatni arra, hogy ez ő is lehetne.
Így alakultak ki nagytőkések és földbirtokosok masszív anyagi támogatásával a fekete inges milíciák, amik sztrájkokat vertek szét, illetve támadták a baloldali mozgalmakat. Ennek ékes példája, amikor a feketeingesek 1919-ben szétverték az Avanti! milánói szerkesztőségét, több szerkesztő is életét vesztette. Az egyre fokozódó politikai légkörben megalakul az Olasz Harci Csoportok (Fasci Italiani di Combattimento), ami választásokon is indult. Az agresszív politikájuk, a saint-germaini béke harcias elutasítása, az azonnali és gyors megoldások ígérete habár népszerűvé tette őket, ez az 1919-es választásokon nem hozott nagy eredményt.
Nagytőke, egyház, királyság
A liberális politikai elit és a nagytőke észlelte a létét fenyegető szocialista, kommunista és anarchista áttörést, amely az úgynevezett vörös biennium során (1919-1920) erősen forradalmi hangulatot hozott létre. Tömegsztrájkok, gyár- és földfoglalások, parasztlázongások, politikai erőszak jellemezte a baloldali mozgalmakat, az Olasz Szocialista Párt 32%-kal a legnagyobb parlamenti frakció volt. Kormányt azonban mégis a liberális és konzervatív pártok koalíciója alakított, a fasiszták az 1919-es választáson be se jutottak a parlamentbe. Az ország a forradalom szélén volt, azonban sem a szocialista párt, sem az Általános Munkás Konföderáció (Confederazione General del Lavoro) nem használta ki az alkalmat a forradalmi átalakulás végrehajtására, mivel a vezérkar nagyrésze ekkor már reformista, szociáldemokrata eszmeiséget képviselt – hasonlóan a német szociáldemokrata párthoz, amely ugyancsak elszalasztotta 1918–1919 között a forradalmat. Figyelemre méltó, hogy ekkortájt nyíltan anarcho-szindikalista eszmeiségű szakszervezetek is prominens szerepet töltöttek be a politikai életben.
Az aggódó gyártulajdonosok, meg úgy általánosságban a kapitalizmus haszonélvezői örömmel fordultak tehát a militánsan antiszocialista fasisztákhoz, akiket felfegyvereztek és anyagilag támogattak. Többek között ezzel magyarázható Mussolini kibékülése a kapitalizmussal, és az erősebb hangsúly a korporativizmuson. Hamarosan már az egyház és a monarchia sem volt olyan veszedelmes eszme számára, ami ellen totális háborút akart volna vívni – a futuristák ekkor hagyták ott a szervezetet. Mivel nagyvonalú támogatói kikövezték hatalomra kerülésének útját, a forradalmi hatalomátvételhez sem ragaszkodott már, ugyanakkor retorikáján jottányit sem változtatott. Többek között ennek köszönhető, hogy a szocialista pártban csalódott baloldali militánsok tömegei csatlakoztak a fasiszta mozgalomhoz. Mozgalmának a hatalom akarását, és annak minden áron való megszerzését szabta ki feladatul. Egyre nőtt a fasiszta militánsok száma, akik örömmel verték agyon a baloldali szervezőket. Egyrészt mert élvezték, másrészt mert csalódtak a baloldali szervezésben.
Segítette előretörésüket az is, hogy a rendőrség igen gyakran szemet hunyt politikai gyilkosságaik fölött. Az olasz establishment – félve a reformista vezetésű, de forradalmi gerincű szocialista mozgalom térnyerésétől – tulajdonképpen kiegyezett a fasizmussal a tőke védelmében.
Mussolini hatalomra jutása
Mihelyst a vörös biennium alábbhagyott – köszönhetően a helyzetet ki nem használó szocialista vezetőségnek – a társadalmi elégedetlenség a fasisztákhoz csatornázódott. Leginkább földbirtokosok, tőkések által már korábban sztrájktörésekre megszervezett verőemberek, de kiábrándult, keserű militánsok tömegei erősítették a feketeingeseket. Mussolini mozgalmát 1921-ben átszervezte a Nemzeti Fasiszta Párttá (Partito Nazionale Fascista), ekkor két képviselőjük volt az 535 fős parlamentben.
Tovább erősítette őket az is, hogy a gazdasági, az egyházi és a politikai elit immáron nyíltan támogatóan viszonyult hozzájuk, több nemes, katonai vezető és tőkés is csatlakozott a fasiszta párthoz, míg mások kevésbé nyíltan, a háttérből támogatták felemelkedésüket.
1922-ben a politikai válság nem hagyott alább, azonban az elégedetlenségek nem tudták a szocialisták magukba csatornázni, így a munkásmozgalom inkább egyedül vívta az osztályharcot, valós politikai reprezentáció és védelem nélkül – ezáltal remek prédát kínálva a fasisztáknak, akiknek a sztrájkoló munkások, önszerveződő kooperatívák szétverésével lehetősége nyílt nagyobb szinten bizonyítani az elitnek és magának a királynak is, hogy rendet tudnak teremteni. Még ez év októberének utolsó hetében megtörtént a Marcia su Roma, ami egy előre megfontolt, és az establishment-párti politikai elit által támogatott államcsíny volt. Noha a regnáló liberális miniszterelnök vonakodott átadni a hatalmat, nacionalista, liberális és konzervatív politikusok készségesen segítettek a fasiszta vezetőnek a hatalomra jutásban, amit III. Viktor Emánuel király aláírásával szentesített is – ezzel beleegyezését adva mindenhez, ami ezután következett. Így alakult meg Benito Mussolini koalíciós kormánya, ami a korábban említett politikai oldalak bevonásával fokozatosan felszámolta a parlamentáris kereteket és kialakított egy reakciós, imperialista, kíméletlenül kapitalista, rasszista, irredenta, soviniszta, homofób, militarista és totalitárius, egy szóval fasiszta rezsimet.
Az olasz fasiszta gazdaság és állam
A koalíciós kormány átírta a választási rendszert, a szavazatok 25%-a 65%-os parlamenti többséget eredményezett; így a fasiszták hamarosan abszolút többségbe kerültek konzervatív, liberális és nacionalista szövetségeseikkel, majd fokozatosan leépítették a jogállami és a demokratikus intézményrendszer összes maradványát. Rendőrállami szigorral léptek fel a politikai ellenzékkel szemben, politikai bebörtönzések, gyilkosságok jellemezték tevékenységüket hatalomra jutásuk után is.
A gazdaságot könyörtelen kapitalista eszmeiségben menedzselték. Hatalmas privatizációs hullám, megszorítások, adókedvezmények a közép- és felsőosztály számára, az alsó népréteg adóemelése jellemzi a rendszer korai éveit. Később – a korporativizmus szellemében – igyekeztek összehangolni a munkásosztályt a burzsoáziával – ez a gyakorlatban a munkavállalói jogok teljes megsemmisítését jelentette. Az ország gazdasága folytonos nehézségekkel küszködött, az életszínvonal romlott, a masszív közmunkaprogramok nem enyhítették a szegénységet.
Az oktatási rendszer a fasizmus égisze alatt nevelte az ifjakat, az ország a haderő és az ahhoz szükséges ipari szektorok fejlesztését priorizálta. Erős etatizmus, személyi kultusz ütötte fel a fejét. Az állam reakciós konzervativizmussal kezelte a szabadságjogokat, minden ellenállást megtört, hogy végrehajtsa a diktatúrává válás folyamatát.
Összegzés
Az első világháborúból hazatérő dühös és jutalmazatlan veteránok egy gazdasági lejtmenetben mindig veszélyessé válhatnak. Nem volt ez máshogy a kor Olaszországában sem. Ez párosítva az erős nacionalista és militarista szellemiséggel erős elegyet alkotott, de önmagában még nem lett volna elégséges egy ennyire brutális társadalmi fordulat elhozásához. Szükséges volt a politikai és gazdasági elit aktív támogatása is, hogy a fasizmus hatalomra juthasson. Ezt, hogy a tőke kvázi pajzsként használja a fasizmust, a történelem során más helyeken is láthattuk, a legismertebb példa Németország esete.
A társadalom legszörnyűbb impulzusai egy nehéz időszakban könnyen szakadhatnak fel, ami kiegészülve az elit támogatásával, szörnyűséges következményekkel járhat. Így jártak az olaszok is.
Trotzer Vilmos
Források:
https://spartacus-educational.com/2WWmussolini.htm
https://www.sjsu.edu/faculty/watkins/fascismnature.htm
https://www.hindustantimes.com/world/mussolini-had-14-lovers-at-a-time/story-mqj3WSfIdd7cmbWZ3YAZFJ.html#google_vignette
https://thekeep.eiu.edu/cgi/viewcontent.cgi?article=5758&context=theses
https://www.britannica.com/biography/Benito-Mussolini#ref268363
https://www.historyfromonestudenttoanother.com/a-level/a-level-european-history-1919-41/mussolinis-italy-1919-41/what-were-the-problems-of-the-democratic-government-1919-22/national-fascist-party
https://www.youtube.com/watch?v=VEJiWp0EzCU
https://en.wikipedia.org/wiki/1919_Italian_general_election
https://en.wikipedia.org/wiki/Biennio_Rosso
https://www.britannica.com/topic/Fascist-Party
https://ujkor.hu/content/a-marcia-su-roma-es-hattere
https://jacobin.com/2022/10/mussolini-fascism-liberalism-austerity
https://courses.lumenlearning.com/suny-hccc-worldhistory2/chapter/italy-under-mussolini/
https://www.swansea.ac.uk/history/history-study-guides/what-was-the-impact-of-fascist-rule-upon-italy-from-1922-to-1945/
https://www.econstor.eu/bitstream/10419/119862/1/827362668.pdf
