Miközben óriási vita és érdeklődés követte, vajon kit nevez ki az újdonsült Tisza-kormány a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) élére, egy borsodi kisváros vegyiüzemében zajló emberi dráma tökéletesen illusztrálta, miért elégtelen eleve a fideszes “tolvajokat” és “bűnözőket” üldöző politika, s mire lenne szükség ahhoz, hogy az “elszámoltatást” valódinak éljük meg.
Sajóbábony épp a kormányváltás küszöbén, 2026 tavaszán került először az országos média látókörébe. Mint akkor megtudhattuk, a Miskolc közelében található település becsődölt üzemében a teljes régiót fenyegető veszélyes anyagok halmozódtak fel, sőt, a felszámoló cég az alkalmazottakat is cserbenhagyta, fizetés és végkielégítés nélkül. Az eleve súlyos helyzet idővel odáig fajult, hogy az üzem biztonságáért felelős munkások éhségsztrájkba kényszerültek kezdeni – amivel nem csak önmagukért, hanem a szennyezéssel fenyegetett lakosságért is példásan helytálltak.
A sajóbábonyi helyzet nem a semmiből alakult ki: nem gazdasági természetjárás, vagy óvatlanság okozta, hanem tudatos emberi döntések sorozata. Egy Hernádi Zsolt érdekeltségébe tartozó felszámolócég tartotta vissza hónapokon át a béreket, amely céget ráadásul Varga Judit regnálása során alapította az igazságügyi minisztérium.
Tévedés azt feltételezni, hogy a bérek visszatartásához jó alibiként szolgált az indiai székhelyű tulajdonoscég állítólagos csődje. A bérek kifizetéséhez ugyanis a felszámolócég akár állami segítséget is igénybe vehetett volna a Bérgarancia Alaptól, de ezt pártucat dolgozó kivételével nem tette meg.
Ezt a felszámolócéget aligha fogja számonkérni a Tisza-kormány vagy az NVVH. Nem csak azért, mert az érintett felszámolócég történetesen Varga Judit felügyelete alatt jött létre, aki történetesen a jelenlegi miniszterelnök volt felesége. Hanem azért is, mert – mint egyébként számtalan más gazdasági visszaélés esetében – a sajóbábonyi helyzet nem feltétlenül ütközik törvénybe, és több mint valószínű, hogy hivatalosan nem is számít “korrupciónak”. Hiába súlyosak tehát következményei, az aluldefiniált és homályos kilétű “fideszes lopás” definíciójába nem biztos, hogy beleesik, és aligha tudna rajta jogi fogást találni az NVVH, vezesse azt akár Unger Anna, akár Ligeti Miklós.
Ha ebbe belegondolunk, azt is beláthatjuk, hogy a Tisza-féle NVVH-hoz hasonló romániai vagy ukrajnai antikorrupciós ügyészségek miért nem váltották be a hozzáfűzött reményeket, miért nem élték meg “rendszerváltásnak” a választópolgárok tevékenységüket. Nem azért, mert nem ítéltek el elég politikust. Sokkal inkább azért, mert hiába tűnik ésszerűnek a “haveri kapitalizmust” meritokratikus kapitalizmusra cserélni, ez még nem csökkenti a munkahelyi kiszolgáltatottságot és a társadalmi egyenlőtlenségeket.
Ez látszik abban is, ahogyan a körzet tiszás országgyűlési képviselője reagált a sajóbábonyi történtekre. Bár látszólag Czipa András a helyzet rendezését ígérte, a felelősöket nem nevezte meg. A megoldást is úgy festette fel, mintha szakmai ügyről lenne szó, amelyet “szakértőknek” kell rendeznie, “egyeztetések” útján; mintha csak gazdasági szeszély vagy valamiféle természeti sorscsapás idézte volna elő a gondokat, nem az érintett gazdasági szereplők hanyagsága vagy esetleg spekulációja.
Ezért is fontos és becsülendő az a kampány, amit a helyszínen végzett a Szikra mozgalom, és folytat továbbra is.
És ezért nem szabad bízni a “tiszás baloldalban”: mert logikai képtelenség.
