A vörös zakós, kongói rajongó

Észrevehették már az idei foci vb nézői, ahogy a Kongói Demokratikus Köztársaság (DRC) meccsei során gyakran mutatnak egy vörös zakóba öltözött, a játékokat végig álló embert. Ő Michel Kuka Mboladinga, és már több, mint egy évtizede így állja végig országának meccseit. Ezzel a független Kongó első miniszterelnökének, Patrice Lumumbának állít emléket. A kiállás a kormányfő jelentős függetlenség napi beszédét örökíti meg, amit I. Baldvin belga király előtt állva adott, 1960. június 30-án. Kongó függetlensége után fél évvel Lumumbát belga tisztek és katonák fogták el, megkínozták, majd kivégzőosztag általi halálra ítélték. Mboladinga szereplését és annak történelmi hátterét feldolgozta és bemutatta már a USA Today, a Wall Street Journal, a Reuters, az ESPN, a Sports Illustrated, a CNN és a BBC.

Most kedden, a Kolumbia elleni meccs során Mboladinga végre megmozdult: eltakarta a száját és ujjait fegyverként a fejéhez tartotta. A FIFA operatőri stábja azonnal elvágott a jelenetről.

Ugyanis amiről egyik nyugati médium sem számolt be, hogy Lumumba meggyilkolását a CIA támogatta. A Nyugat válasza volt Kongó destabilizációja és a DRC keleti régiójának mai napig tartó humanitárius katasztrófája arra, hogy a kormányfő Kongó ásványaiból (főként kobalt és kolumbit) fakadó profitot a kongói nép megsegítésére szerette volna felhasználni. Ezek az ásványok stratégiai fontosságot élveznek az USA és Nyugat-Európa technológiáihoz, ezért érdekükben áll, hogy az elmúlt 65 évben destabilizálva maradt az afrikai ország, és ezzel töretlenül olcsón szállítsák nekik ezeket a nyersanyagokat.

Malcolm X szerint Lumumba a „legnagyobb fekete ember, aki valaha az afrikai kontinenst taposta”. Lumumba Vea. Lumumba él.

A történet és a kép forrása.

Veres Gábor András

Címkézve:

    Hírlevél

    Legyél jól informált, tudj minden hírről! Iratkozz fel íméles hírlevelünkre, ahol pár hetente elküldjük neked a legfontossabb történéseket!