A „belső tartalék”, avagy Lázár, a kommunista?!
Lázár János balatonalmádi fórumán (az ominózus, úgynevezett Lázárinfónak hívott látványosságok egyikén) kijelentette, hogy a „cigányok“ nagyon jó „belső tartalék.“ Ezt szemléltető példának hozta — a migránsok: külső tartalék a hanyatló Nyugaton, de Magyarországon ott van már a belső tartalék, a cigányság, s ezért nem kellenek nekünk emberevő migránsok. S hogy mire kell ez a „belső tartalék”? Arra, hogy elvégezzék az olyan munkákat, amelyekre a jómodorú, civilizált, européer emberek többsége soha nem vetemedne. Például „másnak a szaros mosdóját“ takarítani a vasutakon, más megfogalmazásban szart pucolni a MÁV vonatain.
A kijelentés rögtön ki is váltotta a közfelháborodást, a tiltakozást és a tüntetéseket, egy teherautónyi WC-kefe elszállítását a Lázárinfó következő helyszínére, egyszóval mindent, amit csak napirendre lehetett venni édes kishazánk egyre élesedő választási kampányában. Lényegtelen számunkra, mennyire kontextusból kiragadott formában jelent meg Lázár mondata. Lényegtelen, mennyire illik bele a romákkal kapcsolatos rugalmas kormánynarratívába; lényegtelen mit sugall a kérdésben Bayer Zsolt vagy Radics Béla képviselő úr.
A kijelentést két pontján támadta meg az ellenzék: mi az, hogy a cigányok alantas tartalékmunkára lennének szánva egy életre; és mi az, hogy az úgynevezett „tartalék“ munka csak alantas? Hogy a tartalék alantas, ezt Lázár sehol sem mondta — szóljon ez az igen kevés védelmére, amit fel lehet hozni —, csupán erősen implikált, sugallt és föltételezett. Rendes fehér ember nem végez ilyen munkákat, ide romák kellenek, akik már jók a migránsok helyett ̶ lényegében ezt mondja.
Idősebbek és elkötelezett balosok emlékezhetnek még arra, hogy a tartalék, azaz az ipari tartalékhadsereg (reserve army of labour; Industrielle Reservearmee) egy merőben marxista, szocialista koncepció, amit a malthusianizmus előlegezett meg. Már szinte hallom is, ahogy a liberálisok elégedetten csettintenek: ismét bebizonyosodott a Fidesz kommunizmusa! De, minden tisztelettel kérem, ne igyunk előre a medve bőrére.
A képlet így szól:
Ez a társadalom a termelőket — kiaknázott erejük, hatékonyságuk alapján — a termelőeszközök között keringeti. A munkatárgyak és munkaszerszámok közötti keringés jelentősen befolyásolja az erőforrásokhoz való hozzáférést, sőt azok bőségét és eloszlását. Mindenki tudja, hogyha egyes dolgokban gyenge emberek vannak az ezekben a dolgokban erőt követelő helyeken, az hosszútávon katasztrófához vezet. Ne sutor ultra crepidam — suszter maradjon csak a kaptafánál, ahogy a besavanyodott latin mondás tartja. Az emberiség szerencsére sokat fejlődött a Thomas Hobbes-i bellum omnium contra omnes (mindenki [háborúja] mindenki ellen) és homo homini lupus (ember embernek farkasa) jelszavak óta és látja a saját tagjainak mindenoldalú segítésében és kiművelésében rejtőző előnyt is.
Malthus szerint a termelők a szexuális törvényeknek megfelelően exponenciálisan szaporodnak. Tehát ideális feltételek mellett a szaporodási ráta átlaga meghaladja a 2-t, és a nemek eloszlása 50%-hoz közelít, azaz 2 szülőnek több, mint 2 gyereke lesz, és ennek a több, mint 2 gyereknek monogám, kettős nemi kapcsolatokban való szexuális elhasználódásba kell kerülnie, amely során megint több, mint 2 gyereket kell reprodukálniuk ahhoz, hogy a népesség nőjön ̶ máskülönben, ha ez a rendszer nem állandósul, egy populáció mindig stagnál vagy elpusztul, és végül az a populáció éli túl, ahol ez a rendszer állandósul. A termelőeszközök és a termelt javak viszont (a termékeny szexuális kapcsolatok hiányában) csak lineárisan nőnek (1-2-3-4 és így tovább, ahogy felhalmozunk, kivéve amikor más szexuálisan bőségesen szaporodó élőlényeket zsákmányolunk ki, de közöttük és közöttünk is létrejönnek a K- és R-stratégista mintázatok, vagyis ugyanezek a folyamatok egy oszcillálásban, egy „hullámzásban“ egy tágabb grafikonon). A mezőgazdaság uralma idején nagy probléma is volt az éhínség, ugyanakkor a gyermekhalandóság is, így a felhalmozás viszonylag zökkenőmentesen ment. Az új ipari korban viszont, amely esetleges találmányokra épült, ez a törvény, az exponenciális és a lineáris növekedés különbsége egyre inkább élesedik — vagyis a készpénznek vett K-strtaégiánk nem volt más, csak egy elnagyolt R-stratégia az ökológiában. Így Malthus és a követői feltalálták a „túlnépesség“ vagy a „népességfelesleg“ elméletét, amelyet a legújabb időkben néhány tehetséges szakbarbár újrafelfedezett és kisajátított magának a „túlnépesedés“ címén. A megoldás Malthis szerint, hogy a felesleget fájdalommentesen meg kell ölni, hogy ne legyen túl sok a szenvedés és a lázadás. Azonban a kommunisták, mint Karl Marx vagy Pjotr Kropotkin szembeszálltak ezzel az elmélettel. De nem puszta prédikálást folytattak, hanem az úgynevezett „kopernikuszi fordulat“ értelmében valódi tudományos felfedezést tettek, felfedték hol az igazság és hol a hiba ebben az elméletben, hogy miért jelenhetett meg pont akkor, pont így ez az elmélet. Kropotkin szerint a „túlnépesség“ valójában nem csak szükségszerű civilizációs hiba, hanem a rendszer egyik alapfeltétele, és bizony, tartalék. De minek a tartaléka? Ő így vélekedett erről:
Az elküldött pedig, és mindazok, akiket holnap küldenek el, növelik a tőke hatalmas tartalékseregét, a munkanélkülieket, akiket csak csúcsidőben hívnak vissza, vagy a sztrájkolók ellen vetnek be. Vagy ez a „selejt”, a közepes munkás, csatlakozik az idősebb és gyengébb munkások szintén óriási hadához, amely folyamatosan kering a másodrendű üzemek között, azok között, amelyek alig fedezik a költségeiket, és csak fortélyokkal és csapdákkal tudnak megmaradni, főleg a távoli országok fogyasztóit becsapva. (A kenyér meghódítása. XII. fejezet: Ellenvetések [A kiemelések tőlem származnak])
A munkanélküliség és a feleslegesség a kizsákmányolás, a világkereskedelem rejtett tartaléka, féltve őrzött kincse. A keringési rendszer, amely eldönti kit tesz tehetségessé, kit oktat, kit és milyen arányban fizet; az úgynevezett pénzrendszer, a kapitalizmus stb., ami erre a tartalékra szorul, már Marx figyelmét is felkeltette. Ő így írt erről:
Az emberek iránti kereslet szükségszerűen szabályozza az emberek termelését, mint minden más áruét. Ha a kínálat sokkal nagyobb, mint a kereslet, akkor a munkások egy része koldussorba vagy éhhalálba hull. A munkás létezése tehát minden más áru létezésének feltételére redukálódik. A munkás áruvá lett, s szerencséje van, ha túladhat magán. És a kereslet, amelytől függ a munkás élete, a gazdagok és tőkések szeszélyétől függ. (Gazdasági-filozófiai kéziratok 1844-ből: Első kézirat)
[A] fölös munkásnépesség a felhalmozásnak, vagyis a gazdagság tőkés alapzaton végbemenő fejlődésének szükségszerű terméke, ez a túlnépesség viszont a tőkés felhalmozás emeltyűjévé, sőt a tőkés termelési mód létfeltételévé válik. Rendelkezésre álló ipari tartaléksereget képez, amely ugyanolyan abszolúte a tőkéé, mintha az saját költségén nevelte volna fel. Megteremti a tőke váltakozó értékesítési szükségletei számára a mindig készen álló kizsákmányolható emberanyagot, függetlenül a népesség valóságos növekedésének korlátaitól. (A tőke I., 23. fejezet, 3. szakasz: Viszonylagos túlnépesség, illetve ipari tartaléksereg fokozódó termelése)
A modern ipar egész mozgásformája tehát abból ered, hogy a munkásnépesség egy részét állandóan foglalkoztatás nélküli vagy félig foglalkoztatott kezekké változtatják. […] A tőkés termelés számára semmiképpen sem elegendő a rendelkezésre álló munkaerőnek az a mennyisége, amelyet a népesség természetes szaporodása szolgáltat. Szabad játékához ettől a természeti korláttól független ipari tartalékseregre van szüksége. (Uo.)
Marx és Kropotkin ezen passzusai, amelyek bár elsőre zavarosnak látszhatnak (s erre sajnos saját stílusom is rátesz egy lapáttal), áttételesen a Malthus- és Townsend-féle „népesedési elmélet“ kíméletlen kritikáját adják. Az úgynevezett „népességfelesleg“ szabályozza, hogy a termelés soha ne finomíthassa ki a termelőerőket, csupán a termelőerők finomítsák a termelést. Sebaj! Legalább nem leledznek a kézművesek beteges rajongásában a munkájuk iránt: teljesen indifferensek minden munka iránt, amiben elsődlegesen a foglalkoztatást és nem a foglalkozást ̶ a foglalkozást idegenekkel, és nem a foglalkozást önmagukkal látják ̶, így kiszabadulva, lázadó, univerzális emberré válhattak egy olyan világban, ami semmit sem vet meg jobban az embereknél (hiszen azok nem minden esetben változtathatóak egy polgári foglalkozás keretein belül pénzcsináló géppé). A munkások pedig átvéve a termelőeszközöket, ugyanezzel az indifferens energiává fogják felemelni a világot, felszabadítani az emberiséget mindenféle szenvedés alól, tekintet nélkül arra, hogy ki-mi volt azelőtt. Minimalizálják a munkaidőt, semmibe veszik a munkamegosztás törvényeinek szentségét, és testvériesítik, forradalmasítják az emberiséget. Elvégre nem ez volna az első eset, hogy valami „lehetetlent testvérít.“
Itt a bökkenő. Hogyan kapcsolódik ez a romakérdéshez? Válaszunk: az eredetileg feltett kérdés valójában nem is a roma integráció kérdése, hanem a munkásemancipáció kérdése volt. Nem akarom blamálni magam: tisztában vagyok vele, hogy ahogy egy történésznek minden, a fiziológia is csak „az a Vesalius-história“, ahogy egy építőmmérnök csak „a társadalom gerendázatát“ látja a büntetőjogban, ahogy a könyvelőnek vagy közgazdásznak a teológia is csak mennyei közgazdaságtan és kincsgyűjtés, úgy egy önjelölt kommunista is sokszor a munkás-emancipáció kérdését látja ott, ahol csak nagyon kevés keresnivalója van. Mégis engedtessék meg, hogy megvédjem szerény téziseimet.
A munkás azáltal válhat ebben a rendszerben emancipálttá, hogy megszabadul attól a szükségtől, ami a „piacon“ munkaként jelenik meg. Két csoport van, amely társadalmunkban a „legkevésbé emancipált“, dicstelen szerepét játssza el, amit ez a szükség naponta nyomaszt: a potom segélyeken sanyarúan épphogy csak nem éhenhaló munkanélküliek és az említett „alantas“ munkákat végzők, a „félig foglalkoztatott kezek“, vagyis akiket nem fizet rendesen a piac. Mint láthatjuk, mindkét csoportban számottevően ott vannak a cigányok, sőt azok a cigányok, akikről éppenséggel szó van, csak itt találhatóak meg. Pedig lefogadom, hogy bőven van magasan képzett cigányok is — kevesen, de vannak, nevessen csak rajta akinek a rossz a rasszista lelkiismerete.
Az, hogy vannak emberek, akik roma származásúak és akik erőszakos bűncselekményeket követnek el, munkanélküliek vagy „alantas“, alacsony kulturális megbecsülésű, illetve egyszerű munkákat végeznek, az tény. Talán még az is tény lehet, hogy az „alantas“ munkákat végzők többsége roma származású, nem tudom, nem írom alá, nem néztem utána. (Az, hogy az elítélt bűnözők többsége roma, közkeletű hazugság és rágalom, ezt biztosan tudom állítani.)
Egyesek szerint a romák ilyen hátrányos helyzetének „kulturális“ — ha rasszizmusra hajlamosabbak vagyunk — vagy „történelmi“ — ha kevésbé hajlamosak — okai vannak. Csakhogy mindennek történelmi okai vannak, a történelem az egyik legtágabb fogalom és már szó esett arról, mennyire szereti mindenki mindenbe a saját foglalkozását belelátni. Kulturális okokat pedig lehet feszegetni, de nem érdemes, a kultúra nem működik így. Arra való, hogy élvezzük, és csak ritkán arra, hogy fecsegjümk róla, legtöbbször, főleg a cigányság kultúrája kapcsán amúgyis blőd marhaságokat tud produkálni a fehér magyar közeg. A romák történelmi, kulturális szerepét fejtegetni legtöbbször csak szalonrasszizmusra vagy szalon-antirasszizmusra fut ki.
Egy biztos: ez a társadalom működésében lényegileg szorul rá azokra, akiket „cigányoknak“ nevez, de ezt rossz lelkiismeretében nem meri beismerni önmagának. Most azonban Lázár és a magyarországi kapitalizmus önmaga előtt leplezte le saját erejét. Az, hogy kiket nevez egy társadalom cigányoknak, vagy hogy kivel végezteti az „alantas“ munkákat, bizonyos véletlenszerűség, randomitás alatt érvényesülnek, bizonyos történelmi erők mellett.
Ez a társadalom a termelőket a termelőeszközök között keringeti. Ésha valakinek megfogalmazódna a fejében akárcsak egy — lényegtelen, hogy kommunista vagy nem kommunista — gondolat a magántulajdon rendszere ellen, például a munkagépeket birtokba kell venni és az elidegenedés, a munkaidő hosszúsága, a munkamegosztás, stb. ellen is lehetne működtetni, az Szodomához és Gomorához vezethet. Ezért keserűen, annak rendje és módja szerint, a szokásos modorban, mindig oda kell sújtani, ahonnét ezek a gondolatok és a sztrájk áradhatnának. És egy olyan csoport, mint az alantas munkákat végzők, a deklasszáltak, a kiilleszkedettek, elképesztően jól fognak jönni ilyenkor.
Nem azt állítom, hogy a cigányok egy részének nyomorúságos helyzetét mesterségesen hozták létre — bár az is védhető lenne. Azt sem állítom, hogy szándékosan nem számolják fel — bár ez a tétel szintén védhető. Tisztában vagyok vele, hogy bizonyos feltételek mellett a cigányság egy részét a cigányság egy másik része neveli ki, hogy ezt a helyzetet részben szerencsétlen történelmi véletlenszerűségek hozták létre. Ugyanakkor nem felejthetjük el: ezek a tartalékhadseregek nagyon jól alkalmazhatóak a kapitalizmus körforgásában.
Lehetséges, hogy a kapitalizmus még nem ébredt kellőképpen öntudatra ahhoz, hogy lássa a potenciált a deklasszált munkásokban, a romák „lemaradt“ szekcióiban, a lumpenproletariátusban, és ez csak egy rövid, tiszta epizód volt. Hamarosan azonban öntudatra kell, hogy ébredjen. Lehet, hogy úgy véli, szerencsétlen, szabad kulturális kuriózumok, véletlenszerűségek műve, hogy a romák egy részét kiteszik a társadalomból, vagy az aljára teszik, de hamarosan meg kell nyilvánulnia előtte a történeti erők másik pólusának: a szükségszerűségnek.
A megélhetéshez nehezen jutó réteg kiválóan alkalmazható a körforgásban, még ha akaratlan történelmi tényezők mellett is jön létre. A keringetés lényegi elemei. Az öntudatra ébredésük nagyon hátráltatva van — és nem, nem csak maguk miatt, kedves nevezett Farkas Flórián mindannyiunknak számot adhatna már erről —, de halálos lesz ennek a rendszernek, mivel ez a nyomorúságos létezésük, ha a rendszer nem is veszi észre, a rendszer, a pozíciók meglétének létfeltétele. Természetesen ez csak egy összeomlásnál mutatkozhat meg, ha pl. nem fognak tudni harmadik világbeli vagy roma kulimunkát hívni a sztrájkolók helyére, mert ez a réteg már nem szorul rájuk; nem kell integrálódnia, mert autonomizálódott (ne feledjük el, a nomosz szó törvényt jelent ógörögül). Ezért dolgozni kell, hogy a cigányság kifejleszthesse öntudatát (bár ezt a fordulatot is sokan csépelték már el) és hallathassa felüdítő, pezsdítő, ifjú, forradalmi, éppen ezért az uralkodó osztálynak tűrhetetlen hangját! Ne hallgassatok a kicsinyes, egyéni problémákon felkapaszkodni akaró rasszista, „sutttogó propagandistákra“! Nem viaskodni kell egymással, hanem összefogni! Hiába csinálunk jól felépített, szórakoztató showműsort abból, hogy a bűnt „levadásszuk“, a bűnt a társadalmunk termeli. Nem állítom, hogy szándékosan, de a légzést sem szándékosan végzi az ember, és mégis az élete múlik rajta. Hiába integráljuk a cigányokat, a jelenlegi társadalmunk biztonságának, a magántulajdon biztonságának létfeltétele, hogy legyenek csoportok, amelyek nincsenek integrálva. Nem integrálni kell a cigányokat, hanem öntudatot adni nekik, mielőtt ez a roma-magyar „integrált“ társadalom, hogy még hatékonyabban működhessen, új, kirekesztendő bűnbakot találhatna (sőt, ma már egyszerűen csinálhatna is és nem kell a kulturális gyökerekbe kapaszkodni), akinél kidobhatja és felveheti a kész- és melléktermékeit a termelés fokozása, a kapitalizmus megóvása érdekében.
Hiába vagyunk rasszisták vagy úgynevezett szelektív „antirasszisták“. Mindez csak a fennálló társadalom torz tükre. A rasszizmus a társadalom elleni vád feje tetejére állított karikatúrája, a hagyományos antirasszizmus pedig a társadalom apológiájának feje tetejére allított karikatúrája. Van, hogy meg tudják védeni a romák magukat, van, hogy segíthettek is nekik; viszont nem kell, hogy vele együtt ̶ vagy ezért cserébe ̶ ők megvédjék a ti, velejéig rothadt liberalizmusotokat vagy konzervativizmusotokat.
Magyarországi romák, álljatok a sarkatokra, ne féljetek, nagyon sokan veletek vagyunk, és ennek egy részét láthattátok is a napokban. Nyújtsátok ki kezeteket erélyesen, és meglátjátok, ezer segítő, védelmező kéz is vissza fog nyúlni felétek, bármilyen fojtogató is legyen a légkör, és bármit is mondjon néhány hangoskodó. Magyarok, ismerjétek fel és takarítsátok el magatok közül a rasszista elképzeléseket, amelyekkel évtizedekig mérgeztek titeket!
Tudom, hogy a hangom kevés, hogy a mélyből jön, hogy sokan nem fogják venni a fáradságot hogy elolvassák és sokakat már a kommunizmus is meghökkent, jobb esetben, ha nem teszik fel a fejükben egy olyan listára, ahova senki sem szívesen kerülne. Azonban nem vagyok hajlandó rá, hogy csendben maradjak, tekintve, hogy milyen hangok hallhatóak a médiában.
Szolidaritás a magyarországi romákkal!
Le a rasszizmussal, le az osztálytársadalommal!
Ne féljetek olyan forradalmaktól, amelyek a tieitek! A forradalmat közösen kell csinálni és nem lesz tévéműsor.
Vitandus
