Magyarország történelme során gyakorta került külföldi, vagy akár belföldön megszervezett elnyomó rezsimek kezébe. Politikatörténelme bővelkedik különféle jobboldali és szélsőjobboldali csoportosulásokban, amelyek meghatározták történelmét, megszabták politikai hagyományát. Az elnyomatás és a hierarchia tulajdonképpen megszokottá vált népünk szomorú történelme alatt. Ennél fogva nem is csoda, hogy a XXI. század Magyarországa is egy jobboldali autoriter berendezkedéssel terhelt ország.
Szokás a Fidesz kormányt fasisztázni, nácizni, diktatúrázni. Noha politikatudományi szempontból az említett jelzők helytelenek, közel sem alaptalan vádaskodásról van szó. A regnáló kormány előszeretettel alkalmaz neofasiszta retorikát, fürdőzik a jobboldali populizmus és az alt-right politika elemeiben, valósággal megrészegül az antiliberális, antiszocialista vagy bármilyen jobboldalon kívüli politikai erő ellenzésében.
De jelen cikk mégsem nevezi meg szélsőjobboldalinak, hiszen azzal ideológiát feltételezne a Nemzeti Együttműködés Rendszeréről. Ezen rendszernek egyetlen egy eszmeisége van, az pedig az opportunizmus – ha mégis lenne ideológiája, az minden bizonnyal a fasizmus volna. De nincs, nem több a hatalom- és vagyonéhség oligarchikus, autoriter megszerveződésénél. Egy autokratikus kleptokrácia, ami szélsőjobboldaliként pózol, de ha bármely más eszmei áramlatban látna politikai tőkét, nem habozna azt lándzsájára tűzni. Viszont mivel most a jobboldali populizmusnak áll a zászló, jobbra pozícionálja magát, miközben szolgai módon kiszolgálja a globális kapitalizmus érdekét, egyszerre hódol be az összes jelenkori gazdaságilag gyarmatosító szuperhatalomnak, miközben bebetonozza a magyar felsőosztály érinthetetlen szerepét.
Noha ideológiátlan, következetlen és ingadozó, mégis a zsarnokság kiépítése felé hajlik, jobboldali populista, gyakran uszító narratívája pedig a szélsőjobboldal felé sodorja. Itt azonban érdemes egy fontos distinkciót tenni. A kortárs szélsőjobboldal legfeljebb segédcsapata, de semmiképpen sem szövetsége az autoriter rezsimnek. Pláne mióta elette a szélsőjobb kenyerét.
Centralizált, lojalitásközpontú államapparátust épített ki, amely a neoliberális kapitalizmus szociális érzéketlenségével kezel minden társadalmi kihívást, egészen addig, amíg nem válik oly forróvá a helyzet, hogy kénytelen lépni – lett-légyen szó az unásig ismételt közegészségügyről, közoktatásról, vagy a leszakadó régiókban tomboló szegénységről és kilátástalanságról, vagy éppen az ország mentális egészségügyi problémáiról, amelyek az alkoholizmus, nikotin- és drogfüggőség, illetőleg más egyéb tudatmódosító, eszképista szerek rabságába taszítják az országot. Megvalósították az állami reakciót – de csak módjával. Kiegyeztek a felső osztályokkal – de csak módjával. Teret biztosítottak a meggyőződésesen szélsőjobboldali erőknek – de nekik is csak módjával.
Ez pedig kulcskérdés a kortárs magyar fasizmus interpretálásában. A Fidesz nem hagyta, hogy a szélsőjobboldal megszervezze magát és átvegye az irányítást az olyan jól menő üzlet (mások által kormányzásnak nevezett cselekmény) fölött. Évek politikai küzdelmei során legyalulták a parlamentáris jobboldalt, mígnem csak ők maradtak talpon – a fasiszták visszaszorultak a mozgalmi színtérre. Ezt a kormány nyilván nem antifasiszta indulatból, vagy társadalmi felelősségvállalásból tette, hanem hideg politikai számításból. Ugyanakkor – aféle koncként – meghagyta a szélsőjobboldalt létező entitásként, látványosan kesztyűs kézzel bánik vele – noha ezt a szélsőjobboldal képviselői minden bizonnyal vehemensen tagadnák. Akármennyire is keveslik Maja Trux ítéletét, szeretnek megfeledkezni arról, hogy Magyarországon a politikai erőszakot sosem baloldali értékrendű emberek kezdik. Példának okáért, ha már felmerült Trux neve, érdemes megemlíteni azt a 2019-es incidenst, ami elérte a baloldali sajtó ingerküszöbét, de nem lett belőle országos ügy. Itt néhány fasiszta militáns szervezetten összevert néhány antifasiszta ellentüntetőt. Nem csak hogy a kutyát nem érdekelte, de a bíróság még fel is mentette az elkövetőket, végül pótmagánváddal, hat évvel később sikerült valamiféle ítéletet kiharcolni[1]. Csak állítsuk párhuzamba! Amikor ugyanez a fasisztákkal szemben történt meg, országos botrány lett, a kormányközeli sajtó még azt is elterjesztette, hogy egyszerű járókelőkre, turistákra támadtak, nem neofasiszta aktivistákra. Így értem a kesztyűs kezet.
Mint ahogy a történelem során mindig, úgy most is rendkívül széles a jobboldali radikalizmus, extrémizmus spektruma. Ténylegesen aktív tagsággal – köszönhetően az ország kicsiny népességének – nemigen büszkélkedhetnek, ugyanakkor szimpatizánsaik tábora széles tömegeket fed le. A közbiztonságra vágyó, szalonrasszista kispolgároktól a népes konzervatív és egyéb jobboldali közönségen át egészen a meggyőződéses szélsőjobboldali tömegekig komoly társadalmi réteget ölel fel a fasisztoid miliő, ami egykor megszervezte a Jobbikot. Jelen cikksorozat arra vállalkozik, hogy az egyelőre háttérbe szorított, ámde egyáltalán nem gyengélkedő szélsőjobboldali színtér kisebb és nagyobb szereplőit mutassa be, felhívva ezzel a figyelmet a továbbra is létező fasiszta fenyegetésre. A történelem kereke nem áll meg, hiába élünk dekadens, erőszakra érzékenyebb kort. Az ördög nem alszik, és ha egyszer véget ér a Fidesz jobboldali hegemóniája és a viszonylagos létbiztonság korszaka, akkor ezek az erők ismét a felszínre törhetnek, hogy megkíséreljék gyakorlatba ültetni ember- és társadalomellenes nézeteiket.
Trotzer Vilmos
[1] https://merce.hu/2025/04/28/6-eves-huzavona-utan-hetfon-hirdetnek-iteletet-a-2019-es-becsulet-napi-szelsojobboldaliak-altal-elkovetett-tamadas-ugyeben/
