December 9-én bemutatták Éber Márk Áron Ellenhegemónia-építés. Hogyan politizálnak Antonio Gramsci követői és kisajátítói? című tanulmánykötetét az ELTE BTK-n. A rendhagyó könyvbemutatót a Kréta Kollektíva és a Tézis Műhely szervezte. Célja volt az eseménynek a kötet bemutatásán túl az abban megjelenő társadalmi, szociális és politikai kérdések megvitatása, eszmecsere beindítása.
A Bölcsészkar Főépületének közösségi terében várták az érdeklődőket a szervezők. Egy nagy kört alakítottak ki székekből, fotelekből és babzsákokból, azért, hogy minél inkább elkerüljék a frontális és hierarchikus könyvbemutatók sémáját. Nem kicsi az említett tér, de hamar megtöltötték a vendégek a szobát, aki csak egy kicsit is késett, már nem jutott ülőhelyhez.
Mielőtt megkezdődtek volna a viták, bemutatkozott a két szervezet. A Tézis Műhely egy, a kritikai kultúratudományra épülő, irodalomtudományos csoport. Egy olvasókörből alakult ki, amikor Éber Márk szóban forgó könyvét vitatták. A Kréta Kollektíva egy alulról szerveződő hallgatói kezdeményezés az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Ők a tavaly zajló egyetemi oktatói bérrendezéshez kapcsolódó tüntetések során szerveződtek össze. Jellemzője mind a két csoportosulásnak, hogy közéleti és politikai témákat tematizálnak, céljuk, hogy ezeket minél nagyobb közönséghez juttassák el, vitattassák meg.
Majd a könyv, illetve a szerző rövid bemutatása következett. Éber Márk Áron szociológus, az ELTE TáTK oktatója, az Új Egyenlőség főszerkesztője, a Szikra Mozgalom tagja – hogy néhány feladatkörét említsem. Ez a kötete pedig idén, az év elején jelent meg az Eszmélet Alapítvány gondozásában. Alapvetően Antonio Gramsci, olasz kommunista gondolatait mutatja be, az értelmezéseit elemzi és értékeli, illetve felajánlja Gramsci elméleteinek alkalmazását a ma Magyarországán.
Ezek után kinyitották a szervezők a beszélgetést: az érdeklődők hamar kaptak is az alkalmon, és a legszínesebb témákra terelődött a vita tárgya. Szóba került a tudomány apolitikus jellege, annak kritikája, illetve az autonómia és annak kapcsolata az apolitikus beállítottsághoz, a mozgalmak és a baloldal erőforráshiányának milyensége. De konkrét problémák is górcső alá kerültek, mint az ELTE Társadalomtudományi Karának diszfunkcionalitása, avagy a működésének rossz célja, az egyetemi hallgatóság osztályöntudata, majd hogy mit és hogyan kell tennie egy szerveződésnek, például a célok meghatározásával.
Az esemény végén volt lehetőség dedikálásra és pár szó váltására a szerzővel, de utána informálisan folytatódott a vita és a beszélgetés a Könyvtár Klubban, a Trefort Kert szórakozóhelyén.
Veres Gábor András







