Ez a cikk nem támogatja vagy promótálja a drogfogyasztást! A legbiztonságosabb opció az absztinencia, a második a teljeskörű tájékozottság!
Ha megkérnénk az utca emberét, hogy soroljon fel tudatmódosító szereket, valószínűleg többen is megemlítenék az LSD-t vagy a varázsgombát. Bár nem ez a legismertebb, vagy leggyakrabban használt szerek kategóriája, a pszichedelikumok fontos szerepet játszanak kultúránkban – sőt, egyes kutatók szerint ezek az anyagok felelősek a viszonylag nagy komplexitású emberi agy kifejlődéséért. Jelen vannak a pszichedelikumok az ősi kultúrális hagyatékokban és a modern képzőművészet sok területén, műfajokat alapoz meg és közösségeket köt össze a mindennapitól élesen eltérő valóság, amit egy „trip” magába foglal.
Mit is értünk ezen szerek alatt, és hogyan működnek? Alapvetően a tudatmódosítók egy olyan csoportja, amik erős érzéki torzítást okoznak, és alapjaiban írják felül az agy belső kommunikációját. Hatásuk az ún. trip – utazás egy „párhuzamos dimenzióba” –, ami percektől napokig tarthat, és ettől teljesen függetlenül perceknek és heteknek is érződhet. Ez idő alatt a leggyakoribb és mindre jellemző hatásuk a vizuális hallucinációk, melyek általában tárgyakon megjelenő szimmetrikus minták, csukott szemmel látható komplex fraktálok és egyéb geometriai alakzatok formáiban jelennek meg. Ezen felül egy teljesen más, idegen gondolkodást alakít ki, amely merőben eltér a józan gondolkodástól, ám nem feltétlenül kevésbé racionális. Inkább új megvilágításba hozza a gondolatok tárgyát. Bizonyos pszichedelikumok nagy dózisú elfogyasztása esetén fellép az ún. breakthrough [áttörés], ahol a használó teljesen elveszíti kapcsolatát a külvilággal, és pusztán a halucinációiból álló világban találja magát. Ezek a hatások mind rosszul, mind jól befolyásolhatják a fogyasztó lelki világát – vannak, akik „megvilágosodottan” térnek vissza egy ilyen élményből a józanságba, míg mások szó szerint beleőrülnek.
A használók beszámolóit sok esetben az én részleges vagy teljes elvesztése jellemzi, mely jó esetben egyfajta „mindennel eggyévállás” érzését keltheti a felhasználókban. Mély, spirituális jelentőségű élményként számolnak be róla. Mint ilyen, a természetben megtalálható pszichedelikus szerek (pszilocibin, LSA, 5-MeO-DMT, meszkalin) több vallási és kultúrális gyakorlatban nagy szerepet töltenek be a mai napig, főleg Dél- és Közép-Amerikában. Ezek mellet pedig az okozott halucinációk igen csak inspirálóan hatnak a művészekre: például a pszichedelikus rock révén született meg a heavy metal, de nem csak a zenére vagy az ábrázoló művészetekre fejti ki hatását a trip világa (pl. Galaxis útikalaúz stopposoknak).
Itt jön képbe a Szilícium-völgy és a 21. század amerikai tech ipara. De ugyan hogy? Az LSD-ről (és társairól) a Beatles, vagy éppen a Hair musical juthat eszünkbe, nem a startupokat elszállásoló, végeláthatatlan irodaház özön, csicsás kis parkokkal. Mégis, az elmúlt évtizedek során ebbe a környezetbe keményen beleitták magukat a pszichedelikumok. Ugyanis két okból is nagyon hasznosnak bizonyulnak ebben a környezetben: kis dózisban (úgynevezett mikrodózisban, a triphez még nem elegendő mennyiségben) különböző étrendkiegészítőkhöz hasonlóan, de jóval nagyobb eredménnyel tudja fokozni a kognitív képességeket, a kipihentség és a kiegyensúlyozottság érzetét nyújthatja; a trip maga pedig segíthet más megközelítésből nekiállni egy problémának, vagy teljesen új dolgokat kitalálni. Persze, a puszta produktivitás növelésén túlmutat ez az újdonsült biokémiai rajongás, már csak a pszichedelikus élmény jellege miatt is. A mély, akár spirituális jellegű élmények, amelyekről oly sokan beszámolnak ezen szerek hatása alatt, egy olyan réteggel ütközik, akik szinte rögös ellentétei mind a különböző vallási hagyományok pszichedelikus szerhasználóinak, mind a hippi-korszak lázadóinak. Bár utóbbi a posztmodern kapitalista világnézet jegyében egy egyszerű esztétikai csokorrá tömörödött, nem más már, csupán a vele asszociált, megnevezhető és materiális dolgokkal: termékekkel, helyszínekkel, együttesekkel és fesztiválokkal.
Lehet-e ez mégis több, mint egy szívtelen, vállalati környezet által bekebelezett szubkultúra és a hozzá társított világnézet kisajátítása? Annak ellenére, hogy az új élményének folyamatos fenntartása végett minden lehetséges társadalmi mozgalmat mint „vibe”-ot (így a hippit is, a punkkal és minden mással együtt) áruvá tesz a kései kapitalizmus, elképzelhető, hogy pont a pszichedelikus szerek keresztmetszetében van más is, mint puszta profitlesés. A szoftverfejlesztőket és a szilikon-völgyi hierarchia alsóbb rétegét feletteseik zsákmányolják ki, őket pedig közel azonos mentális állapotba hozza a magukról alkotott messianikus képnek való megfelelés. Hasonlóan az olyan szektás magatartáshoz, ami például (és nem véletlenül, hiszen van átfedés) a Szcientológiát jellemzi – uralkodó osztály ellenére, ugyanúgy mentális sebeket ejtenek magukon a vállalati vezetők egy olyan víziót üldözve, mely őket is kizökkenti világunkból, megpróbálva elkülöníteni magukat egyéni és kollektív felelősségüktől.
Lehet, hogy lelkiismeretiségből kezdenek neki ennek, a kollektív irány a „szakmában” pont az ellenkezőjét mutatja. A felső réteg számára a megélt halucinációk, idegen gondolatok és világok bizonyítékok az elméjük briliáns mivoltára, ami megindokolja meritokratikusnak vélt társadalmunkban betöltött státuszukat. Míg a kizsákmányoltak számára egyfajta escapeism, ahol az agyukat ki tudják ragadni a nagyvállalati spirálból, amiben egyre gyorsulva pörögnek, egyfajta, a Total Recall (1990)-ban látott vakációhoz hasonlóan. Vagyis a trend valószínűleg nem az empatikus, a természet és a világunk iránt törődő, spirituális irányba halad, hanem a libertárius gondolkodók által vízionált, transzhumanista, disztópikus jövőképet követi, ahol a kevesek high-tech luxusa miliárdok feláldozását követeli meg, de a kollektív emberiség nevében ez egy kis áldozat, az utókor majd abszolválja őket. Ezt nagyon szemléletesen megmutatja minden olyan podcast, blog és hasonló tartalom, ami a pszichedelikumok ilyen felhasználását promótálja, vagy szimplán szóba hozza – legyen szó Joe Roganről, vagy a megannyi más kapitalizmus-gururól.
Ha létezik egy ilyen sötét oldala ennek a témának, akkor mi van a világoson? Hogyan tudjuk a pszichedelikus élményeket és azok inspirálta művészetet vagy világnézetet pozitívan használni? A ’60-as évek counter-culture-én kívül is fellelhető egy pszchedelikumok ihlette világnézet, és talán ez az, ami a ma emberével leginkább rezonálni tud: a világ másik felén harcolt értelmetlen háborúk, a fogyasztói társadalom (persze a hippi korszak ennek csak a kezdetére esik) és a mély, standardként elfogadott individualizmus világában az egyéntől elvonatkozatott, az egót leválasztó, és a világot egységes rendszerként tekintő empatián alapuló világnézet lehet többek között a kiutunk abból az apátiából, amiben a 21. század első negyedében találjuk magunkat. Ehhez szerencsére nem szükséges tudatmódosítókat fogyasztanunk, hiszen a pszichedelikus mindsetet sokkal hétköznapibb módon is elsajátíthatjuk. Szimplán arra kell figyelnünk, mikor beszél belőlünk – akár csak gondolatainkban – a kései-kapitalizmus gyermeke, a megtört, kiégett, depresszív hedonista. Persze senki sem Münchhausen báró, nem tudjuk felülírni környezetünket egy jól irányzott technikával – ezért is „neszesemmi” az összes self improvement ideológia. Helyette inkább a kognitív viselkedésterápiához hasonlóan apró lépésenként kell, hogy védelmi vonalat építsünk az elménkben a minket körülvevő disztópikus realitással szemben.
Erdélyi Attila
